Megtörtént, ennyi volt: bejelentette lemondását a román miniszterelnök!

2025. május 05. 18:41

A PSD elnöke, Marcel Ciolacu, valamint a párt teljes vezetése benyújtotta lemondását.

2025. május 05. 18:41
null

Megtörtént, amiről korábban írtunk: bejelentette lemondását és a bukaresti kormánykoalíció felbomlását hétfőn Marcel Ciolacu román szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök, miután a kormánykoalíció államfőjelöltje, 

Crin Antonescu nem jutott be a megismételt román elnökválasztás második fordulójába.

Ciolacu a Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfő délutáni gyűlése után újságírók előtt nyilatkozva elmondta: úgy értékelték, hogy ezzel meghiúsult a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) decemberben létrehozott koalíció egyik alapvető célkitűzése, az elnökválasztás vasárnapi első fordulójában pedig szerinte a választók nyilvánvalóvá tették, hogy ennek a koalíciónak, „legalábbis ebben az összetételben” nincs legitimitása.

Hozzátette: a PSD arról is döntött, hogy a választóira bízza, kit támogatnak a május 18-i második fordulóban a két versenyben maradt elnökjelölt, George Simion AUR-elnök és Nicusor Dan bukaresti független főpolgármester közül.

(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Marcel Ciolacu román kormányfő; forrás: a miniszterelnök X-oldala

***

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szamóca bácsi
2025. május 05. 22:35
...szóval ezek szerint az oroszok fognak győzni? (az oláhok valahogy mindig tudják előre.)
Szamóca bácsi
2025. május 05. 22:34
ez ki ez? soha nem hallottam a nevét.
templar62
2025. május 05. 20:25
Árad a Pisa
templar62
2025. május 05. 20:13
Bezzzzegh Románia
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!